Idén októberben valóban elkezdődött az igazi hideg, ami a szépségápolásban kettős értelemmel bír: bátran sminkelhetünk, nem fog leolvadni a festék az arcukról, viszont a szokásosnál is jobban szükségünk van a hidratálásra. Én a magam részéről persze nem vittem túlzásba a sminket, az extra száraz bőrömről viszont muszáj gondoskodnom.
A sminkemet tekintve én maradtam a szokásos natúrnál, az Essence Miami Roller Girl pirosítója kellemes nyári színt csempészett a csípős, hideg hétköznap reggelekbe. Imádom, hogy végre bátran használhatom az alapozót, nekem valahogy a komfortzónámba tartozik, és most már a hőség miatt sem kell aggódnom. A Maybelline Affitone 24H-ban most sem kellett csalódnom.
A körmök terén a hónap meghatározója egyértelműen a Halloween Nail Art Challenge volt, amit nagyon szerettem, köszönöm, hogy velem tartottatok itt is. A feladatok során leggyakrabban a Maybelline French White lakkot és az Essence Nail Art Mysterious Black díszítőlakkot használtam, így nekik bérelt helyük volt a kedvencek között. Színek közül a kedvenceim a Max Factor Fantasy Fire nevű gyönyörűsége, és a Catrice Oh My Goldness voltak, utóbbiról a napokban érkezik majd teszt.
Említettem a hidratálást, ebben az esetben azt hiszem, kijelenthetem, hogy megtaláltam életem eddigi legjobb alapápolóját és kézápoló krémjét. Az ajakápoló nem más, mint a Garnier Repair. Kellemes, mandulás illatú, színtelen, és HASZNÁL, még a Glamour-napokon vettük anyuval a Müllerben. A kézkrémmel már nagyobb gondban vagyok, ugyanis az OPI AvoJuice krém tényleg tökéletes, édes, teás illatú, remekül hidratál, és néhány másodperc alatt beszívódik, viszont nekem csak egy 30 ml-es kiszerelésű van az OPI ajándékcsomagomból, hamarosan elfogy.
Alapvetően mindig is szerettem az októbert. Már nincs meleg, a hűvösebb idő nekem jobban bejön. Már túl vagyunk a sulikezdési hercehurcán, de még elég messze a vizsgaidőszaktól. Oh, és persze a szülinapom is októberben van, idén a második X-et kezdtem meg. :)
És végül a hónap kedvenc zenéje, ezúttal egészen más műfaj, mint általában, viszont nagyon tetszik :)
Nálatok hogy telt az október?
Az a MF lakk még mindig tetszik.. :P
VálaszTörlésTényleg nagyon szép :)
TörlésTényleg gyönyörű a Max Factor lakk! :))
VálaszTörlésBizony bizony :)
TörlésAzt a Catrice lakkot már mióta nézegetem...olyan szép! :D Utólag is boldog szülinapot! :)
VálaszTörlésHamarosan megmutatom bejegyzésben is :)
TörlésBoldog születésnapot így utólag! :)
VálaszTörlésA Fantasy Fire valami elképesztő, nagyon tetszik.
Ó, de cuki vagy, köszönöm szépen :)
TörlésTényleg nagyon szép :)
Jó ez a szám, így találtam rá Kimbra zenéjére, amit azóta nagyon szeretek!
VálaszTörlésÉn őt sajnos nem ismerem, de ami késik nem múlik :)
Törlés