2012. november 25., vasárnap

Karácsonyi kívánságok


Egy ideje nem írtam már kívánságlistát, csak a menüsorban kukkanthatta meg, akit esetleg érdekelt. Ezt a menüpontot most levettem. Úgy érzem, most jött el az ideje az újragondolásának, hiszen amire igazán szükségem volt, vagy nagyon szerettem volna, azt többnyire beszereztem, egy-két dolog meg már nem is izgat annyira. 
De ez a kívánságlista most egy kicsit más lesz. Mint ahogy a cím is mutatja, karácsonyi kívánságlista, tehát ha írnék levelet a Jézuskának, ezeket kérném. Nem véletlenül kérdeztem tőletek sem a nyereményjátéknál, hogy miket szeretnétek, engem mindig érdekel, hogy másnak mi is a szíve vágya :) Nálam a dolog valószínűleg úgy fog lezajlani, hogy karácsony után nyakamba veszem a várost, és megveszem magamnak, amit szeretnék, az már jó pár éve így megy, de azért oda sem árt koncepcionálisan indulni :)

Biker boots


Na, az első tétel egy motoroscsizma lenne, amire igazából minél előbb szükségem lenne, mert a tavalyi felmondta a szolgálatot, viszont az ajándékvásárlások közepette ezer százalék, hogy nem fogok tudni ennyit magamra költeni, így marad karácsony utánra.

Ruha


Egy ilyesmi gyönyörűséges ruha az, amire abszolút nincs szükségem, egyébként is van néhány, de szerintem, ha karácsonyi ajándékokról van szó, akkor azért kivételes lehet egy-két 'csak úgy szeretném'-dolog is a listán. Persze még nem tudom, hol szilveszterezünk, de talán akkor is felvehetném. A kép csak illusztráció, annyi a lényeg, hogy vágyik a szívem egy szép, alkalmibb ruhára.

Orly Meet Me Under The Mistletoe


Nagyon régóta szeretném már ezt a lakkot, és még csak hasonló színem sincs, talán karácsonyra meglephetném magam vele. :)

Sleek Oh So Special


A Sleek paletták az örök mumusaim, még mindig nem adtam le rendelést, de még mindig szeretnék.

Kerstin Gier: Rubinvörös


Igazából a legeslegjobban könyveket szeretnék kapni karácsonyra. Egyik legnagyobb vágyam Kerstin Gier-től a Rubinvörös c. regény (hmm, amit már a barátnőm előtt meglebegtettem, úgy bizakodhatok), de a kívánságlistám még nagyon nagyon hosszú, felesleges és hosszadalmas lenne itt mindent felsorolni :)

(Egyelőre) ennyi lenne az én karácsonyi kívánságlistám, próbáltam szerényre fogni a dolgot :) 
Most már inkább a keményebb dión próbálom törni a fejem, vagyis hogy én mit adjak a szeretteimnek. :)

Ti miket adtok ajándékba a családnak, barátoknak? 

5 megjegyzés:

  1. A Sleeket csak ajánlani tudom, gyönyörű pigmentált színeik vannak, tegnap a Bad Girl-be szerettem bele megint...

    Amúgy én is nagyon szeretnék könyveket kapni, de soha nem kapok, mert félnek, hogy már megvan. Szerintem tökéletes ötlet lenne erre a könyvutalvány, de valahogy senki nem csapott le rá...

    VálaszTörlés
  2. Hú, az a zöld Orly lakk csodaszép! :)

    VálaszTörlés
  3. Az az orly lakk valami mesés, a sleek palettát meg csak ajánlani tudom!! :]

    VálaszTörlés
  4. A cipőt és a ruhát nekem is ajándékozhatná valaki :-)

    VálaszTörlés
  5. Nálunk mindenki szülinapja is decemberben van :) szóval gondolhatod... mindenkinek két ajándék... :D tesóm szülinapjára kozmetikai kezelést kap, kissé problémás a bőre, de nem vészes :D, karácsonyra ecsetkészletet rendeltem neki, anya szülinapjára parfümöt kap és tortát sütök neki :), karácsonyra szempillaspirál+tus+körömlakk :), apa pedig pulcsit ( annak legalább örül :D ) meg valami alkohol tartalmú nedűt kap :D az utóbbi a szülinapjára lesz:).

    VálaszTörlés