2012. július 22., vasárnap

Négy évszak, egy ruha II.

Először is, hadd kezdjem azzal, hogy péntek este a blognak 46 rendszeres olvasója volt, most pedig 66-an vagytok. Ez óriási dolog számomra, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki megtisztel azzal, hogy feliratkozik, rendkívül sokat jelent ez nekem :) Külön öröm, hogy az olvasóim listáján egyre több olyan név is megjelenik, akiknek én magam is elismerem, szeretem, nyomon követem a munkáját.

Tudom, (legalábbis így vettem észre, de javítsatok ki, ha tévedek) hogy szeretitek az outfitjeimet, ezért úgy gondoltam, folytatom a Négy évszak, egy ruha című sorozatomat, amiben azt mutatom meg, hogy hogyan  szoktam variálni a ruháimat évszaknak megfelelően, így akár egy nyári ruhát is hordhatunk ősszel, télen is. Az előző hasonló témájú bejegyzést egyébként itt találjátok.
Nos, az időjárás nem volt kegyes hozzám, semmi napfény nem szűrődött be a szobámba, ezért nem tudtam túl szép képeket készíteni, elnézést. Ezúttal a pink A-vonalú ruhámat választottam alapnak, amit már itt bemutattam nektek, és ami egyébként még mindig nem volt rajtam, de tudjátok, ami késik, nem múlik :)

        ŐSSZEL:                                                             TAVASSZAL:




Ruha - New Yorker

Ősszel:
Táska - Bershka
Bokacsizma - kínai
Harisnya - Calzedonia
Sapka - New Yorker
Fülbevaló - Joy-hoz(?) volt ajándékba
Körömlakk - Essence 85 Galactic Black

Tavasszal:
Táska - Deichmann
Balerinacipő - F&F
Öv: New Yorker
Fülbevaló - Bijou Brigitte
Körömlakk - Essence 46 Wake Up!

A hűvösebb időkre szánt összeállításhoz főleg fekete kiegészítőket használtam, egy kis ezüsttel megfűszerezve. Természetesen szükségünk lesz kabátra is, de az sehogy nem mutatott a képen, ezét inkább lehagytam, egy egyszerű fekete műbőr dzsekit szántam hozzá. A tavaszi-nyári szett így elnézve nem sikerült a legjobban, jó lenne még sokkal-sokkal több kiegészítőből válogatni :) A ruhához ebben az esetben megegyező színű fülbevalót, natúr színű cipőt és táskát választottam, és itt használtam a ruha saját övét is, aminek az élénk narancssárga színe visszaköszön a körömlakkon.

Mit szóltok a szettekhez? Viselnétek valamelyiket?


18 megjegyzés:

  1. Az őszi szett szuperül néz ki. Szívesen befogadnám az összes darabot a gardróbomba. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is nagyon szeretem őket :)

      Törlés
  2. szeretem ezeket a bejegyzéseket,most is csini párost hoztál!

    VálaszTörlés
  3. De jól mutat a pink ruha a narancs övvel és naracs körömlakkal. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :) És milyen jó kis nyárias az összhatás :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Nekem is az áll közelebb a szívemhez :)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Oh köszönöm, akkor ezek szerint az sem sikerült olyan rosszul :)

      Törlés
  6. szuper az össze állítás minkét résznél,valamiért az őszi jobban megfogott. talán már rejtetten arra készülök? Pedig még lehetne nyár sokáig. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az lett a kedvencem :) Szerintem inkább még ne készüljünk rá, még ráérünk egy kicsit élvezni a nyarat :))

      Törlés
  7. Nagyon tetszik mindkettő :) és az őszi szettnél a bokacsizma nagyon bejön! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii :) Imádom, és olyan kényelmes is!

      Törlés
  8. Nekem mind a kettő nagyon megnyerő ;) csináltam volna hozzá még a 2 évszakot, mert simán nyáron is viselhető szerintem ez a ruha és télen is a megfelelő módon;)

    http://chic-from-thrift.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Hát ezt igazából úgy vehetjük, hogy ősz-tél és tavasz-nyár, én legalábbis szinte ugyanúgy öltözködöm tavasszal mint nyáron illetve ősszel is mint télen :))

      Törlés
  9. a tavaszias szett nagyon bejön :D

    VálaszTörlés