2012. október 4., csütörtök

Halloween Challenge Oct 4 - Vér

Elérkezett a halloween kihívás második napja, amikorra is csupa-csupa véres manikűröket készítettünk és ezeket mutatjuk be nektek.
Sokat gondolkodtam, hogy milyen technikával kellene elkészítenem ezt a körömfestést, találtam sok-sok inspirációs képet, majd egy szuper videót is, ahonnan végülis a technikát kölcsönöztem:


És íme az én verzióm:


Alapnak 2 réteg Maybelline Colorama French White-ot használtam, majd miután megszáradt, kerestem egy alkalmasnak tűnő vörös (bordó) lakkot (Manhattan Lux Colours) és egy szívószálat. Gondolkodtam, hogy nude alapra csináljam a fehér helyett a minél élethűbb hatás érdekében, de végül maradtam a fehérnél, hiszen tulajdonképpen miért is kellene élethűnek lennie? A halloweenben talán pont a túlzások a legizgalmasabbak. A 'vér' esetében próbáltam a papírra csöpögtetős módszert, de nem vált be, semmi nem jött ki a szívószálból, pedig azért általában elég jó a tüdőm. Ezért célirányosan a lakkos üvegbe dugtam a szívószálat, így már sikerrel jártam. Fújkáltam addig, amíg már elegendőnek találtam a vér mennyiségét. (Megjegyzés: előre szólok, hogy ha esetleg kedvetek támadna kipróbálni: NAGYON mocskos munka, terítsetek le valamit és ne a legjobb ruhátokban álljatok neki inkább.) Miután ez is megszáradt, rápingáltam fekete díszítőlakkal a műsebeket/varratokat/akármiket, fokozva a túlzást. Nem bonyolult, de szerintem mutatós manikűr.

Nektek hogy tetszik? :)

18 megjegyzés:

  1. szép lett, tetszik ez a műsebek/varratok is!!lehet kipróbálom, szeretem a Halloweent:)

    VálaszTörlés
  2. Tök jó, és szerintem is ötletes ez a kis varrat nyom :P

    VálaszTörlés
  3. Love it! I love the little scars you put in also! Nice job.

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó lett :D a technika is egyszerű, talán majd én is kipróbálom, de nem hiszem, hogy vért imitálok majd vele :D

    VálaszTörlés
  5. great job, love the addition of stitches :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó ötlet, hogy feldobtad a varratokkal :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon klassz lett, tetszenek a varratok rajta. :)

    VálaszTörlés
  8. Hát szerintem nagyon nagy lett!! :D Imádom a fekete varrást rajta. xDD

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm mindenkinek, aranyosak vagytok :))

    VálaszTörlés