2012. október 21., vasárnap

Haul - Október

Elég régen írtam már haul bejegyzést, úgyhogy most már éppen itt az ideje :) Ebben a hónapban már úgysem szándékozom mást venni. Egyébként, még nem említettem nektek, de tizedikén volt a szülinapom. Bizony, húsz éves lettem :) Persze kaptam sok-sok ajándékot, ezeket is megmutatnám nektek ebben a bejegyzésben. Először is, a szüleimtől kaptam ajándékba egy varrógépet, amiről nem készítettem fényképet, mert különösképpen nem érdekes, viszont nagyon örülök neki, hatalmas meglepetés volt számomra. Oh, és végre van még egy újabb dolog, amivel eltölthetem a nem létező szabadidőmet :)
Ezen kívül, a kívánságlistámról is beszereztem a legszükségesebb dolgokat, persze nem mindent, de évek óta először úgy érzem, hogy minden fontos dologgal rendelkezem ahhoz, hogy elkezdődjön a tél. Nagyon jó érzés :))


A legeslegeslegfontosabb néhány (sok) új vastag harisnya beszerzése volt, mert tavaly leamortizáltam az egész készletemet, és én télen is inkább szoknyás vagyok. Mindegyik darab F&F-es, 725-1690 Ft-os áron szereztem be őket. A képen látható lilából kettőt vettem, mert az volt a legolcsóbb, és először mindenképpen akartam egy "prototípust", nem szerettem volna addig bevásárolni belőle, míg nem vagyok biztos benne, hogy jó-e a választott méret.


Nagyon szerettem volna már egy új farmerszoknyát is, és tudtam, hogy ha olcsón szeretnék jót, akkor leginkább a Hádába érdemes elmennem. Meg is találtam a tökéletes darabot, emellett velem jött egy vadiúj, nagyon vastag és meleg, bordó burgundi színű F&F kötött szoknya is.


Be kell vallanom, új csizmára nem volt égető szükségem, ennek ellenére szerettem volna venni egyet. A Skála üzletbe betérve nem is haboztam túl sokáig, amikor megláttam ezt a hosszú, fűzős darabot, kerek 4000 Ft-ért, ami szerintem szuper ár volt érte, nagyon kényelmes is. Igaz, a kívánságlistámon lovaglócsizma volt, de úgy gondolom, beérem vele is ahelyett.


Az úgy volt, hogy a barátom fogott, és berakott az autóba, hogy most szépen elmegyünk, és választok magamnak valamit szülinapomra, mert őneki fogalma sincs mit vegyen. Mondom oké, de akkor nem szólsz bele, ha olyat választok ami neked nem tetszik :D És képzeljétek, valamilyen rejtélyes oknál fogva tetszett neki, szerintem éppen beteg volt.
A pulcsit IMÁDOM. Tetszik a mintája, finom puha és nagyon nagyon meleg. Nem vagyok fázós, de télen szeretek biztosra menni, szerintem az egészségünk nem játék. Ebben a kardigánban aztán biztosan nem fogok fázni, még a suliban sem, ahol nincs fűtés, és nem is lesz... A sapi pedig ráadás, nagyon viccesen néz ki, de azt egyébként a barátom választotta nekem :D Tudni kell, hogy szörnyen fülfájós vagyok, tehát nálam hidegben a sapka nem opció, hanem muszáj. Na, idén télen ebben fogok villogni :D Sebaj, a fülem biztosan nem fog begyulladni. C&A-s egyébként mindkettő.


Szégyen, nem szégyen, de az idejét sem tudom már, hogy mikor vettem utoljára valamit magamnak, ami nem ruha vagy smink. Pedig én nem vagyok ilyen sekélyes, sok minden más is érdekel, szeretek például olvasni is. Ezért osztottam-szoroztam, és megrendeltem magamnak A szürke ötven árnyalatát, és a Vérbe öltözött Annát. A Jane Austen naplójába a postán botlottam bele, véletlenül, és mivel csak 790 Ft volt, elhoztam. Coelho jövő évi naptárát pedig a barátnőmtől kaptam ajándékba, gyönyörű szép.


Végül a lakkok, amik nélkül nincs haul poszt :D Catrice Blue Cara Ciao, gyönyörű kék, és még hasonlóm sem volt. Kallos Love 05, brands.hu-ról, a barátom rendelésével jött, ismét :) Max Factor Fantasy Fire és Loreal Majestic Green, nálam ők a Glamour-napok kizárólagos eredményei, egyébként kihagytam az egészet. Essence Show Your Feet Flamingo Rose, akciósan 299 Ft-ért, és végül egy Cherry Blossom Girl 04-es, ami Peach, not cherry. Ráadásként egy Essence pontozó, amivel már most nagyon jó barátok lettünk. Mindegyik lakkról lesz külön bejegyzés, csak már bele se merek gondolni, mennyi bemutatandó lakkom van. Ha valakit érdekel valamelyik, az nyugodtan szóljon, és előre veszem a sorban :)

Ti miket vettetek mostanában? Megvan már mindenetek télre, vagy még beszerzésre vár egy-két-több dolog?


20 megjegyzés:

  1. Isteni jól néz ki a kötött szoknya,kell nekem is:D

    VálaszTörlés
  2. A kallos és a max factor lakkok nagyon érdekelnének :) Amúgy jó dolgokat vettél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okés, azokat már előre is léptettem a sorban :)

      Törlés
  3. de jó dolgokat vettél, a csizma nagyon jóó :)

    VálaszTörlés
  4. Úúú, az a szoknya szerelem a javából! Mennyibe került?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kötött szoknya 1790 Ft volt, bocsi, ezt kihagytam a posztból :)

      Törlés
  5. boldog utószülit :) szuper dolgokat vettél :)

    VálaszTörlés
  6. A harisnyák nagyon tetszenek. A kötött szoknya is csini de magamon például el nem tudnám képzelni. =) Én egy extra meleg szőrös sapit és 2 pár simis puhi zoknit vettem magamnak téle...
    http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2012/09/lengyel-szerzemenyek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nekem van még tavalyról egy bézses színű kötött szoknyám is, és azt imádom, úgyhogy biztosan ezt is szeretni fogom. Nagyon cuki a sapid :)

      Törlés
  7. A kötött szoknya és a csizma annyira jó ! Nagyon irigy vagyok rájuk :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Te is szuper dolgokat vettél egyébként, nekem is kéne még néhány sima pulcsi is.

      Törlés
  8. Szuper cuccokat vettél :) én is épp most ruháztam be A szürke ötven áárnyalatára. :D
    egy megjegyzés: Jane Austen nevét elírtad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Már nagyon kíváncsi vagyok rá. És köszi, már javítottam is. Egyébként nem vagyok akkora gyökér, tudom hogy kell írni, csak ez most nem jött össze :DD

      Törlés
  9. A burgundi szoknya és a kardigán iszonyú szuperek! :D

    VálaszTörlés
  10. A bordó kötött szoknya és a pulcsi a kedvencem :-)
    És utólag boldog szülinapot, azt hiszem, lemaradtam róla, mostanában nem vagyok naprakész a blogokat illetően :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bogi, egyébként semmi gond, nem említettem itt a blogon, hogy szülinapom lesz :) Bár úgy tudom, te is mérleg vagy, úgyhogy neked is mostanában lehetett, úgyhogy neked is boldog szülinapot utólag is :)

      Törlés