2012. június 14., csütörtök

Haul - Sminkleárazások és egyebek

Már több, mint egy hete vége a vizsgaidőszakomnak, ennek megünnepléseként (én is) vásárolgattam ezt-azt. Ezeket szeretném most megmutatni nektek :)


Nem titkoltan vámpírmániás vagyok, novemberben azonban mégsem vettem semmit az Essence Vampire's Love kollekcióból. Természetesen rájöttem, hogy felesleges álltatnom magam, nekem ezek egyszerűen KELLENEK, de akkor más késő volt. Vagy mégsem? :)


A Vaterát nézegetve lángolt fel újra bennem a vágy irántuk, ott gyorsan le is csaptam a palettára, 640 Ft-ért postázással együtt. Még nem érkezett meg, tehát azt csak a következő haul posztban mutatom majd :) Aztán anyuékkal elmentünk a Müllerbe, ahová nem túl gyakran járok, mert lehetetlen helyen van, pedig szeretem. Ott megpillantottam ezt a két lakkot és egy harmadikat is, de az sima fekete csillámos volt, olyanom pedig már van másik. Volt még a pirosítózseléből és a palettából is, előbbi nem nagyon izgat, utóbbit pedig már megszereztem ugyebár. Sajnos teljes áron volt még minden, de azért lecsaptam a 01-es Old Gold Buffy lakkra, 495 Ft-ért, a szürkét akkor otthagytam. Hétfőn viszont bementem a Rossmannba meglesni, hogy állnak a leárazásokkal, és mázlim volt ugyanis ott már 299 Ft-ért találtam rá a 04-es The Dawn Is Broken lakkra. A lila True Love kutattam mindenütt, de sajnos nem találtam, pedig még azt nagyon szeretném.


A lipstain és a szempilladúsító por is 299-ért volt kapható, ezekből is elhoztam az utolsó darabot. Az ajakszínezőt imádom, egyébként a 02-es True Love árnyalat, a szempillapúderrel majd még kísérletezgetek. Az Alverde spirált pedig a DM-ben szereztem be, 899 Ft-os akciós áron. Nem tagadom, a csomagolás miatt vettem meg, egyszerűen tündériek ezek a Matrjoska babák :) Egyébként a spirál is jó, arany színű, hamarosan hozok róla tesztet.


Catrice Ultimate Shine rúzs 140-es Stop Light árnyalatban 399 Ft-ért (szintén hozok róla tesztet), és Essence You Rock ajakszínező 02 Your Pink Is On Fire színben, komoly 99 Ft-os árért. Mindkettőt a Rossmannban vettem, és már most szerelmes vagyok beléjük :)


Csálé kupakos Catrice Revoltaire körömlakk Mission Lilac színben és Essence Show Your Feet 13 Iced Mint Frappé, ami mellesleg a legszebb menta szín, amit valaha láttam élőben. 749 illetve 599 Ft-ért jutottam hozzájuk.


Ezt a királykék szoknyát a Tally Weijlban vásároltam, 1695 Ft-ba került, nagyon örültem neki, mert szerettem volna már egy ilyen egyszerű szabású szoknyát valami szép élénk színben.


Az Astor Fash'n Studio csudiszép madártej-sárga lakkja kakukktojás, ugyanis őt nem vettem, hanem Katy játékán nyertem meg, tegnap ő is megérkezett :) Megmutatom majd a körmömön is, amint a körmeim mutogatható állapotban lesznek.


Már nagyon régóta szerettem volna egy aszimmetrikus szoknyát is, amikor Rami volt olyan drága, hogy szólt, a New Yorkerben lehet kapni. El is mentem, feketét szerettem volna, de az sajnos már nem volt a méretemben, ezért ezt a barackos színűt választottam, egyébként volt még menta is. Őt sem én vettem, ugyanis a barátomtól kaptam.


És végül az utolsó darab. Rájöttem, nincs semmilyen felsőm, ami illene az előző szoknyához, ezért benéztem a turiba, szigorúan azzal a feltétellel, hogy csak egy felsőt veszek, semmi mást. Vittem magammal a szoknyát, hogy felpróbálhassam hozzá :D Fehéret szerettem volna, de nagyon nem jött össze, ugyanis: ha felveszek egy fehér felsőt és betűröm a szoknyába, a szoknya alatt látszik a vonala a felsőnek, mert kicsit átlátszik. Ha nem tűröm be a fehér felsőt, a felső alatt látszik át a szoknya vonala. Tehát maradtam a feketénél, abból pedig ez a fekete tetszett a leginkább, szerintem nagyon jól néz ki együtt a szoknyával. Egyébként Dorothy Perkins márkájú, 990 Ft-ért vettem.

Ti vettetek valamit mostanában? A leárazott sminkekből zsákmányoltatok valamit?

10 megjegyzés:

  1. Tök jó dolgokat vettél :$ én is vásárolgattam a hónap elején, de még lehet, hogy ma is megyek picikét :$ majd lesz nálam is poszt róla*-* a vámpíros kollekcióból a csillámos púdert vettem meg pár hete:$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejóóó, azt is megvettem volna, ha lett volna még :)

      Törlés
  2. Az Asszimetrikus szoknya mennyi volt?

    VálaszTörlés
  3. Tök jó cuccok! :]
    Én jó hülye voltam annó, megvettem teljes áron magamnak a Vampire lakkot, erre rá egy hónapra olcsóbban volt kint.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én is örülök, hogy megtaláltam most akciósan ezeket, de a lila lakkot mostmár kb bármennyiért megvenném :D csak azt meg sehol nem találom már sajnos.

      Törlés
  4. Szép az a szoknya.
    Ez a szempilladúsító por hatásos?

    VálaszTörlés