2012. június 9., szombat

Teszt - TCW The Color Workshop rúzsok

Sok blogon láttam már TCW termékeket, és rájöttem, hogy bizony nekem is van belőlük nem kevés.

Nekem két nagy készletem van ettől a márkától, mindkettőt ajándékba kaptam, tehát nem tudom honnan vannak, de többször láttam már nagy TCW sminkcsomagokat például a Tescoban is, karácsony előtt általában még díszcsomagolást is kapnak. Tehát bárki számára könnyen beszerezhetőek ezek a termékek. Utánanéztem, webáruházat nem találtam. Két-három ezer forintért kapunk egy készletet, amiben vannak különböző ecsetek, ceruzák, paletták, pirosítók, rúzsok, szájfények, körömlakkok, tehát az ára rendkívül kedvező.

Ebben a posztban most a TCW rúzsokról szeretnék írni, amikből nekem összesen 6 db van. A többi termékről nagy vonalakban ennyit tudnék elmondani az én tapasztalataim alapján (természetesen, ha szeretnétek, ezekről is készítek majd tesztet):
- A paletták alap nélkül borzalmasan porlanak, nem érnek semmit, alappal viszont szuperül teljesítenek, a házi szemhéjalapozós posztomban már bemutattam ezt egy kísérleti alanyon.
- A pirosítók szerintem nagyon jók, szépen pigmentáltak és gyönyörű színekben pompáznak.
- A szemceruzák menthetetlenül pocsékok sajnos, semmi színük nincs.
- A szájkontúr ceruzák elég jók voltak a kipróbálás alkalmával, de én ilyesmit nem nagyon használok.
- A körömlakkok szuperek, gyorsan száradnak és jól fednek.
- Az ecsetek nem a legjobbak, eléggé durva a szőrük és hullik is.
- A szájfényeknek nagyon szép a színük és nem is ragacsosak, de ezeket nem használom, utálom a szájfényt.

De akkor most jöjjenek a főszereplők, a 6 darab rúzs:


A csomagolásuk elég gagyi, de ennyi pénzért nem nagyon várhat többet az ember. Egyébként masszív és jól záródik, tehát biztos, hogy nem jön le a kupakja magától a táskában.


A színek sorban


Első három


Második három

Az állaguk szerintem nagyon jó, inkább keményebb, nagyon könnyű felvinni, ecsettel is. Szerencsére nincsen semmilyen különösebb illatuk vagy ízük.
A rúzsokon nem szerepel semmilyen szám vagy megnevezés, a mintákat olyan sorrendben láthatjátok, mint az első és második képen:


Ez a rózsaszín az egyik kedvencem, szép fáradt rózsaszín.


A sorban második rúzs egy természetes, nude színű darab. A kézfejemen nem nagyon látszik a színe, a számon viszont szépen mutat.


A harmadik egy fényesebb halvány rózsaszín, én nem különösebben szeretem az ilyen árnyalatokat.


Az abszolút kedvencem ez a kékes-lilás pink szín, szerintem nagyon jól eltalálták és nem is áll rosszul.


Ami nekem abszolút NEM, az ez a barna. Igazából fogalmam sincs, hogy ez az árnyalat kinek állhat jól.


Az utolsó szín egy élénkpiros. 

Összességében szerintem nem nagy durranások ezek a rúzsok (kivéve a negyediket, az egy álom), tipikus "egynek jó lesz"-termékek. A tartósságot tekintve egész jók, evés-ivás nélkül kibírnak pár órát.

Nektek melyik rúzs tetszik a legjobban? Van TCW terméketek?


4 megjegyzés:

  1. Nekem van kettő rúzsom tőlük, négy volt, de kettő nem az én színem :) ilyen bőröndben voltak :) nem olyan rosszak szerintem :) pár hete fedeztem fel őket ismét :)

    VálaszTörlés
  2. De jók ezek a rúzsok! Azt hiszem, vissza kellene térnem a rúzsozásra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se olyan sokszor szoktam rúzsozgatni, de tényleg így olyan jó nézegetni őket, hogy kedvem támad :))

      Törlés