2012. szeptember 23., vasárnap

Napi köröm - Rouge Et Noir

Ugyan nem beszélem a franciák igen ékes nyelvét, majdnem biztos vagyok benne, hogy a 'vörös és fekete' így hangzik a világon a legszebben. Márpedig az eddigi talán legkedvencebb manikűrömhöz ezt a két színt használtam.


Mindenféle előzetes elképzelés nélkül ültem neki az elkészítésének, csak annyit tudtam, hogy vörös és fekete színeket szeretnék használni. 
Először alaplakkot kentem a körmeimre, majd az Essence Black is back lakkjával festettem ki a mutatóujjam körmét. A hüvelyk- és gyűrűsujjamon a Max Factor Redly Nightshade árnyalatát használtam. Ezután készítettem egy "keresztet" a kisujjamra fekete Aden díszítőlakkal, majd ezt megismételtem a már előzőleg pirosra festett hüvelykujjam körmén. Ekkor már csak a középső ujjam vártam, hogy kezdjek vele valamit. Egy vékony fekete csíkot húztam a körömvéghez, majd a piros Kallos díszítőlakkomhoz nyúltam, mert még nem tudtam kipróbálni, így ezt használtam a körömvégen.

A Kallos lakkot egyébként a piacon vettem, én Fehérváron eddig csak ott találkoztam a márkával, ott is csak augusztusban figyeltem fel rá, addig valahogy soha nem néztem meg közelebbről a lakkos standot. Viszonylag sokat szoktam kijárni a piacra, van egy utánozhatatlan hangulata, amit én imádok, és még tényleg sehol máshol nem tapasztaltam. Ennek ellenére már évek óta nem vettem ott semmit, legalábbis ruhát biztosan nem, csak nézelődni szeretek. A ruhák 90%-a pocsék, vagy annyiba kerül, amennyiért már egy "normális" boltban is meg tudom venni, és általában az eladók sem túl barátságosak. Évekkel ezelőtt történt, hogy szerettem volna venni egy pulóvert, mire a kedves eladó kitépte a kezemből, és közölte velem, hogy ez nem nekem való, mert ez FIATAL lányoknak való. Nos, én ugyan nem tudom, mi alapján történik ez az igencsak sztereotipikus és elmaradott korcsoport-behatárolás, de még most - közelebb a húszhoz, mint a tizenkilenchez - sem az *öreg* lányok közé sorolnám magam, akkor pedig 14 éves voltam. Mindegy, remélem értitek a problémát :D Kb. ez lehetett az a pont, hogy azt mondtam: oké, én többet itt nem vásárolok. Kicsit most elkalandoztam, a lényeg, hogy a körömlakkokat legközelebb is szemügyre fogom venni :D

Hogy tetszik nektek ez a mostani lakkozás? Készítettek már hasonlót esetleg?

10 megjegyzés:

  1. Ez nagyon ötletes. Nekem bejön, lehet majd kipróbálom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik nektek :)

      Törlés
  2. Szia!
    Verusnál kommenteltél, onnan találtam a blogodra. Eddig, hogy nem találtam még ide? végre hosszú posztok, sok olvasnivaló:) 1-2 napig elleszek, míg végigérek itt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jaj, nagyon szépen köszönöm, szeretettel üdvözöllek itt a blogon :)

      Törlés
  3. Jó lett! :)
    Én személy szerint mindig imádtam a fekete-vörös kombót! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én is szeretem, örök :)

      Törlés
  4. Wow, nagyon szép lett! Ez a két kedvenc körömlakkszínem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én is nagyon szeretem őket.

      Törlés